|
Alapadatok |
|
|
Kedvezményezettek |
ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság |
|
Projekt címe |
Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése |
|
Szerződés száma |
KEHOP-1.4.0-15-2016-00018 |
|
Támogatás összege |
3 590 703 400 Ft |
|
Támogatás mértéke |
100% |
|
A projekt fizikai befejezése |
2022.02.28. |
A projekt bemutatása:
Az 1965-ben levonult árhullámok jelentős elöntéseket okoztak a Rába völgyében, ezért a projekt által is érintett nagyobb településeken árvízvédelmi töltések épültek. Azonban az 1990-es évek közepén végzett hidrológiai, hidraulikai vizsgálatok és modellkísérletek a mértékadó árvízszint jelentős mértékű emelkedését mutatták. A 2009. majd a 2013. évi mértékadó árvízszintet meghaladó árvizek egyértelműen rávilágítottak az árvízvédelmi rendszer gyenge pontjaira, a felkészüléshez (például lokalizációs töltések létesítése) szükséges időelőny szűkösségére, melyet az elmúlt években végzett felülvizsgálatok megerősítettek, ezzel is alátámasztva jelen projekt megvalósítását.
A projekt célja a Rába-völgy árvízvédelmi fejlesztés I. ütemének megvalósítása. A tervezett fejlesztések meghatározása során figyelembe vettük az Árvízi Kockázatkezelési tervet, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervet, a Nagyvízi Mederkezelési Terveket és a Rába Folyógazdálkodási Tervet is, melyek széleskörű társadalmi egyeztetéssel készültek.
Az árvízi kockázat mérséklése érdekében a tervezett beavatkozások biztosítják a meglévő árvízvédelmi szakaszok egyenszilárdságának megteremtését a jogszabályi előírások mértékéig, az elsőrendű árvízvédelmi művek és másodrendű árvízvédelmi vonalak, védekezésre alkalmas magaspartok kiépítését, a műtárgyak fejlesztését, medrek és a hullámtér vízlevezető képességének javítását, az ökológiai szempontok figyelembe vétele mellett. A Sárvár alatti szakaszon található, kijelölt szükségtározó területén az árvízi kockázatoknak kitett települések esetében körtöltések épülnek.
Az árvízvédelmi szakaszok tervezett fejlesztése biztosítja a lakott területek árvizek elleni védelmét, csökken a térség árvízi veszélyeztetettsége. Az érintett települések lakóinak épített és természeti környezete biztonságosabbá válik, ezáltal a fejlődésük felgyorsulhat.
A projekt két projektelemből áll:
NYUDUVIZIG projektelem: Szentgotthárd és Sárvár közötti folyószakasz árvízvédelmi fejlesztése I. ütem
ÉDUVIZIG projektelem: Sárvár alatti folyószakasz árvízvédelmi fejlesztése I. ütem
A projektben tervezett főbb beavatkozások/létesítmények:
NYUDUVIZIG projektelem:
- Sárvári árvízvédelmi szakaszon tervezett fejlesztések
- Sárvár bal parti védtöltés 0+837 tkm-ben lévő zsilipnél mobil szivattyúállás kiépítése nyomóvezetékekkel
- Szakaszvédelmi központ fejlesztése
- Körmendi árvízvédelmi szakaszon tervezett fejlesztések
- Körmend Rába jobb parti I. rendű árvédelmi töltés 0+000-0+741 tkm szelvényei közötti szakaszának fejlesztése
- A Rába jobb parti töltés 0+057 tkm szelvényében lévő X. sz. zsilip fejlesztése
- Rába bal parti elsőrendű védtöltés 2+557 tkm szelvényében (Büdös-árok) található szivattyútelep fejlesztése
- A Rába bal parti töltés 2+537 tkm szelvényében tervezett zsilip fejlesztése
- Depónia elbontása a 86 sz. főút hídja alatt a Rába jobb partján
- Hidak környezetének rendezése padka süllyesztéssel
- Szakaszvédelmi központ fejlesztése
- Szentgotthárdi árvízvédelmi szakaszon tervezett fejlesztések
- Rába bal parti árvízvédelmi mű fejlesztése a Lapincs torkolat és a Hunyadi u. híd között a 2+121-2+490 tkm közötti szakaszon
- Rába bal parti tervezett védmű fejlesztése a Hunyadi u. híd és a duzzasztómű között a 2+490-2+860 tkm közötti szakaszon
- A Rába bal parti töltés 2+781 tkm szelvényében lévő III. sz. zsilip fejlesztése
- Lapincs-folyó jobb parti töltésfejlesztése a 0+000-0+180 tkm szelvények között
- Rába jobb parti I. rendű töltés fejlesztése 0+000-0+110 tkm szelvények közötti szakaszon
- A Rába jobb parti töltés 0+090 tkm szelvényében lévő V. sz. zsilip fejlesztése
- Gátőrház fejlesztése
- Vízrajzi létesítmények fejlesztése a Rába-völgyben
ÉDUVIZIG projektelem:
- Települési másodrendű árvízvédelmi vonalak, illetve védekezésre alkalmas magaspartok kiépítése (Ostffyasszonyfa, Kenyeri, Pápoc másodrendű védvonal, Csönge, Kemenesszentpéter védekezésre alkalmas magaspart)
- Pápoc környezetében a lefolyási viszonyok javítása
- Mentett oldali szivárgó rendszer kiépítése a 01.08. árvízvédelmi szakasz Rába bp. 0+440 és 0+710 tkm. szelvények közötti szakaszán (Győr)
- Marcaltői szakaszvédelmi központ fejlesztése
Érintett települések: Szentgotthárd, Körmend, Sárvár, Ostffyasszonyfa, Csönge, Kenyeri, Pápoc, Kemenesszentpéter, Marcaltő, Nick, Uraiújfalu, Győr.
A projekt hivatalos honlapja: http://rabavolgyarvizved.ovf.hu












