Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000
Széchenyi logo
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000

Töltésközlekedési tájékoztató

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő gátak elsősorban a térség árvízvédelmét, az ahhoz kapcsolódó vízügyi szakfeladatok ellátását szolgálják. Az árvízvédelmi gátaknak olyan állapotban kell lenniük, hogy azokon a sikeres árvízvédekezés és a fenntartási feladatok elvégzésének feltételei adottak legyenek, így kedvezőtlen időjárási körülmények között veszélyes lehet a töltésen való közlekedés. Fontos kiemelni, hogy a vízügyi igazgatóság szolgálati gépjárművel is közlekedik a töltéskoronán, hogy az árvízvédelmi biztonság fenntartásához kötődő ellenőrzési, felügyeleti alapfeladatát maximálisan el tudja látni. A feladat végrehajtása így esetenként gépjármű forgalmat generál, melyet a jóléti töltéshasználóknak kötelessége tudomásul venni és szükség esetén biztosítani az akadálymentes haladást. Rendszeresen tapasztaltuk korábban, hogy a töltésen a sorompókat kinyitják és bedobálják a töltés közepére, vagy mostanában vastag faágakat húznak a burkolat közepére, mely így balesetveszélyes helyzetet okoz. Több alkalommal fordult elő, hogy a töltést használó sportolók nem húzódtak félre akadályozva ezzel a szolgálati gépjármű forgalmat. A fenti esetek egyértelműen nehezítik a munkavégzést.

 Az elsőrendű árvízvédelmi védművek fő funkciója a töltések mögötti lakott (ármentesített) területek elöntés elleni biztonságának garantálása, tehát a lakosság védelme. Emellett a tényleges árvízvédekezés nélküli időben természetesen a védművek koronáinak egyéb jóléti hasznosítása - futás, kerékpározás, görkorcsolya, stb. - megengedett. Igazgatóságunk törekszik arra, hogy a védművek megóvása, mint jogszabályban rögzített egyik alapfeladata mellett a társadalom jóléti, rekreációs igényeit is figyelembe véve üzemeltesse a védműveket, ehhez azonban a lakosság szabálykövető magatartása és konstruktív együttműködése elengedhetetlen

A gátak (árvízvédelmi töltések) mint vonalas infrastruktúra létesítmények természetesen alkalmasak arra is, hogy a koronájukon (felső, kaviccsal stabilizált, gépjárművel járható felület) a lakosság megközelítse a folyó menti területeket, ezeknek az útvonalaknak a használata azonban engedélyhez és a vonatkozó előírások betartásához kötött. A töltésen a gépjárművel történő közlekedés a lakosság illetve egyéb szervezetek számára szigorúan engedélyhez kötött, melyet igazgatóságunk a beérkezett kérelem alapján bocsájt ki, de csak indokolt esetben. Ennek ellenére illegális gépjárműforgalommal sajnos majdnem mindenhol találkozunk, fokozott mértékben azonban a  Mosoni-Duna menti elsőrendű töltések belterületi szakaszain. Az engedély nélküli gépjármű közlekedés megszüntetésére igazgatóságunk korábban már tett intézkedéseket, melynek keretein belül lezártunk több sorompót. Természetesen nem kívánjuk fokozni a töltésen a gépjármű forgalmat, azonban az engedéllyel rendelkező célforgalmat sem lehet kizárni. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitánysággal fennálló együttműködés keretein belül a járőrök rendszeresen ellenőrzik a töltéseinket, hogy az illegális gépjármű forgalmat kiszűrjék.

Igazgatóságunk területén az elmúlt időszakban több visszaélést és szabálytalan használatot tapasztaltunk a töltésközlekedés kapcsán, amelyek veszélyeztetik a koronák, az előterek és a rézsűk állapotát. A töltéskoronát használók az engedély kiváltásakor elfogadják a közlekedés feltételeit, melyeket az engedély is tartalmaz. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb információkat:

  • A töltésen való közlekedés fokozott veszélyt jelent, ezért óvatosan, mindig a látási viszonyoknak és a töltés állapotának megfelelően – különös figyelemmel a porképződésre – kell közlekedni.
  • A töltésen való közlekedés során a KRESZ szabályait be kell tartani.
  • A töltések koronaszélességének többsége 3,0 m vagy ennél keskenyebb, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a szembejövő forgalomra.
  • A töltésen közlekedni esős, havas időben átázott burkolatlan földkoronájú töltések esetében tilos! Burkolt töltéskorona esetében esős, havas időben az időjárási –és látási viszonyoknak megfelelően szabad közlekedni, ha az a töltés állékonyságát nem veszélyezteti.
  • Vízkár elleni védekezéskor a töltésen csak a védelmi feladatokat ellátók közlekedhetnek. A töltés igénybevétele előtt kérjük Igazgatóságunk honlapján az aktuális védekezési helyzetekről tájékozódni szíveskedjenek.
  • Közlekedni kizárólag érvényes töltésközlekedési engedéllyel a töltéskoronán lehetséges. A töltéskoronán kívül, illetve a védmű bármely egyéb részén közlekedni tilos. Továbbá tilos a töltésrézsűn, padkán és előtéren, közlekedni és parkolni! (A töltés részeit a magyarázó ábra szemlélteti.)
  • A töltéskoronán átmenetileg megállni csak a forgalom akadályoztatása nélkül lehet.
  • Tilos a zárt sorompó önhatalmú felnyitása, vagy a töltésrézsűn történő megkerülése.
  • A kérelmező csak saját felelősségére közlekedhet a töltésen. Az esetleges balesetekért, a járműben vagy rakományban keletkezett károkért, illetve személyi sérülésért az igazgatóság semminemű felelősséget nem vállal.
  • A töltésen való közlekedéssel a kérelmező semminemű kárt a töltéstestben, (töltéskorona burkolatban, stabilizációban) annak tartozékaiban nem okozhat. Ha ez valamilyen okból mégis előfordul, a kárt köteles helyreállítani, vagy megtéríteni. Ennek elmulasztása esetén engedélyező a kérelmező terhére a munkát elvégezteti. Amennyiben károkozása súlyosabb, vagy az a védmű szándékos cselekménnyel történő rongálásának minősíthető, szabálysértési-, illetve büntetőeljárást vonhat maga után.
  • Az ÉDUVIZIG járműveinek a szakági feladatok elvégzése érdekében minden esetben elsőbbséget kell adni. Az ÉDUVIZIG munkatársa a töltéshasználat szabályszerűségét jogosult ellenőrizni, a közlekedőket irányítani vagy megállítani.

Ezúton kérjük a Tisztelt Lakosságot és minden sportolni és kikapcsolódni vágyót, hogy közösségi szellemben tekintsen a töltésekre és támogassák az ott szolgálatot ellátó kollégáinkat a munkavégzésben, hiszen így joggal bízhatunk benne, hogy hosszútávon kialakul az a terület használati kultúra, mely ezt a problémakört megoldja.


Képleírás:
 Közlekedni kizárólag érvényes töltésközlekedési engedéllyel a töltéskoronán lehetséges! A védmű vízoldali 10 méteres előterén, a töltésrézsűn, a töltéspadkán és a mentett oldali 10 méteres előtéren illetve a védmű bármely egyéb részén közlekedni tilos.Továbbá tilos a töltésrézsűn, padkán és előtéren, közlekedni és parkolni! 

 

Tájékoztató letöltése:
Töltésközlekedési tájékoztató