Az idén VI. alkalommal megrendezett Győrszemerei Tűzoltó táborban, a tavalyi évhez hasonlóan, ebben az évben is közreműködtek Rábai Szakaszmérnökségünkön dolgozó kollégáink: Fodor Gréta, Dukay Levente és Nagy Ákos.
Az idei évben vetítés formájában megismerkedhettek a gyerekek az árvizekkel, jégtörőhajókkal, megtudhatták mi a különbség a vízmű és a vízügy között, a vízügynek a főbb feladatait is láthatták a videóban. A vetítés végén a kisebb gyerekek lerajzolhatták, hogy mit láthattak a vetítésen, a kicsit nagyobbak egy kvíz formájában mutathatták meg, hogy mennyire nézték figyelmesen az előadást.
A legnagyobbak közben, megtanulhatták, hogyan kell ellennyomó medencét építeni buzgárt elfogásához, valamint hogyan kell nyúlgátat építeni.












