A Víz Világnapja alkalmából az idei évben ismét megrendeztük az iskolai roadshow rendezvénysorozatunkat, melynek keretében március 17-21. között igazgatóságunk a Győri SZC Hild József Építőipari Technikummal látogatott el 5 iskolába és egy napon a Pannon-Víz Zrt. is csatlakozott a rendezvényhez. A vizes szakma képviselői előadásaikkal és szemléltető eszközeikkel, játékaikkal megismertetik a vízzel kapcsolatos tevékenységek szépségeit.
A Széchenyi István Egyetem adott otthont 2025. március 20-án a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és Vízgazdálkodási Szakosztálya illetve az MTA Veszprémi Területi Bizottság Vízgazdálkodási Munkabizottsága által közösen szervezett víz világnapi ünnepi előadóülésnek. A rendezvény meghívott előadója Szabó János, nyugdíjas dunai hajós, aranymosó volt, aki színes történeteivel kápráztatta el a nézőközönséget.
2025. március 21-én Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum, a Pannon-Víz Zrt. és a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete a Víz Világnapja alkalmából ünnepélyesen megkoszorúzta az 1954. évi árvíz tiszteletére épített emlékművet. A koszorúzást megelőzően a Nagybácsai Óvoda Bóbita Tagóvodája óvodásainak műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd Kósa Roland, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere tartott ünnepi köszöntőt.
Több éves hagyomány, hogy a Víz Világnapja alkalmából futással tisztelgünk a gátőrök előtt. Idén 11. alkalommal rendeztük meg Gátőrfutásunkat, ahol rekord létszámú, összesen 133 induló állt rajthoz. A rendezvénynek ebben az évben is a Széchenyi István Egyetem Kollégiuma mögötti terület és töltéskorona adott otthont.












