Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum, a Pannon-Víz Zrt. és a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete a Víz Világnapja alkalmából ünnepélyesen megkoszorúzta az 1954. évi árvíz tiszteletére épített emlékművet.
A koszorúzást megelőzően a Nagybácsai Óvoda Bóbita Tagóvodája óvodásainak műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd Sütheő László, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese tartott ünnepi köszöntőt.
Beszédében kiemelte, hogy a Víz Világnapjának magyar vonatkozása van, hiszen az emléknap egyik szülőatyja Szöllősi-Nagy András professzor, akit a Magyar Hidrológiai Társaság március 21-i győri ünnepi előadóülésén köszönthettünk vendégelőadóként. Az ENSZ által megfogalmazott idei jelmondat – „Víz a békéért” – elsősorban a globális problémákra hívja fel a figyelmet. Elmondta, hogy térségünkben alapvetően békében élhetünk a vízzel, de a koszorúzás helyszíne, az 1954. évi dunai árhullám tiszteletére emelt emlékmű is arra figyelmeztet bennünket, hogy bármikor találkozhatunk komoly árvízi jelenségekkel. Megemlékezett az elmúlt év végén kezdődő és hosszan elnyúló belvíz elleni védekezésről is, mely komoly feladatot jelentett a vízügyi szolgálatnak. Beszédében megemlítette, hogy az 1954-es árvíznek idén júliusban lesz a 70 éves évfordulója. 1954-ben a vízügyi szakemberek hősies küzdelme ellenére az alsó-szigetközi töltésszakadások miatt katasztrofális helyzet alakult ki Győrben is. A lakosság biztonságának növelése érdekében az elmúlt évtizedekben jelentős fejlesztések történtek a térségben, melyek kiemelten fontosak az árvízvédelem és a hatékony vízgazdálkodás szempontjából is. Beszéde zárásaként felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is nagyon sokat kell tennünk azért, hogy békében élhessünk a vízzel.












