Május 19-én újabb csapadékzóna érte el a Duna bajor és osztrák vízgyűjtőit. Ennek mennyisége önmagában nem volt jelentős (10 - 40 mm), de a korábbi árhullám még nagyon magas mederteltség mellett apadó ágban volt, ezért újabb árhullám indult el a Dunán és a Lajtán. A Lajtán a vízszint 30 - 40 cm-t csökkent, az ideiglenes elzárások épp hogy elkészültek, amikor újra áradni kezdett a folyó. Mosonmagyaróvárnál 239 cm-rel tetőzött a vízállás május 25-én, majd intenzív apadás kezdődött.
A Duna is csak 40 - 60 cm-t apadt az előző árhullám tetőzése után, majd újra emelkedni kezdett a vízszint. Ez az árhullám már magasabban tetőzött, mint az előző: Dunaremeténél 23-án 592 cm, Nagybajcsnál 24-én III. fok felett, 669 cm, míg Komáromnál II. fok felett 662 cm volt a maximum. A Duna ezúttal is jelentősen visszahatott a Rába és a Rábca alsó szakaszára, és Győrben is megközelítette a vízállás a III. fokú készültség szintjét.
Szerencsére a Rába felső szakaszán jelentős árhullám ekkor nem alakult ki.
26-án a Dunán is megindult az apadás, amely közel 1 hétig folyamatos volt, de a mederteltség még mindig igen magas volt mindenütt.
Az igazgatóság területén mindent egybevetve már több mint egy hónapja folyt éjjel-nappal a megfeszített védekezés, és még messze volt a vége.
Folytatjuk.....












