A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon novemberben tartották a Tudományos Diákköri Konferenciát. Az Alkalmazott Fenntarthatósági Tanszéken két olyan dolgozat is volt, amely Dr. Kozma Katalin egyetemi docens irányítása mellett az igazgatóságunk működési területén felmerülő vízügyi szakkérdéssel foglalkozott.
LISZKAI BOGLÁRKA "A Duna antropogén eredetű hulladékterhelése a Komárom és Neszmély közötti szakaszon, különös tekintettel a mezoműanyagokra" c. dolgozatával, míg HALLA VIRÁG REBEKA a "Felszíni vízkészleteken alapuló öntözés és mezőgazdasági diverzifikáció lehetőségei a Rábaközben: Tájhasználat és vidéki megtartóerő egyensúlya" c. munkájával pályázott.
A két hallgató igazgatóságunkon töltötte nyári gyakorlatát, és gyakorlati segítséget is nyújtottunk munkájukhoz. Mindkét dolgozat nagyon izgalmas kérdéseket tárgyalt, alaposan körüljárta az adott problémát, és a diákok önálló gondolatokkal, esetenként saját mérésekkel kerestek választ a felmerülő kérdésekre.
Liszkai Boglárka 1. helyezést ért el, míg a Halla Virág különdíjat kapott munkájáért. Sütheő László főmérnök úr a helyszínen kisebb ajándékkel gratulált a hallgatóknak, hiszen a vízügyes témák kutatásának eredményei sokszor a gyakorlati vízgazdálkodásban is jól hasznosíthatóak lehetnek












