Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2025. október 7-én nemzetközi konferenciát tartott a „LIFE Microtus II- Restoration of habitats for root vole *Microtus oeconomus mehelyi (Északi pocok mehelyi alfaj védelmének továbbfejlesztése) című LIFE 17NAT/SK/000621 azonosítószámú projekt keretében, mely az Európai Unió LIFE programjának, Környezetvédelem alprogramjának (Természet és Biodiverzitás terület) támogatásával valósul meg. A 2018. szeptemberben kezdődött fejlesztés eddigi előrehaladását, aktuális feladatait vitatták meg a három országból meghívott résztvevők és érdeklődő szakmai szervezetek.
A projekt koordináló kedvezményezettje a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (SK). Igazgatóságunk, mint társult kezdeményezett vesz részt az alábbi szervezetekkel együtt: Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület (HU), Vízgazdálkodási Kutatóintézet (SK), Pozsonyi Comenius Egyetem (SK), Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala (SK), Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park (AT).
Az 5.586.121 EUR összköltségű projekt – melyből igazgatóságunkra eső támogatás összege 411.843 EUR – célja az északi pocok mehelyi alfaj (Microtus oeconomus mehelyi) élőhelyi területének kiterjesztése, védelme.
Olyan veszélyeztetett fajról van szó, amelynek életmódja a legelőkhöz, kaszált rétekhez, nádvágásokhoz, illetve bozótosokhoz, erdősávokhoz vagy part menti növényzethez kötött. Ezek a biotópok részei a hagyományosan művelt mezőgazdasági tájnak. Védelmének érdekében tehát célszerű ismét bevezetni a Duna mente területén a hagyományos gazdálkodást, felújítani a rétek és nádasok kaszálását, revitalizálni a láposokat és a part menti növényzetet.
Magyar területen a két megvalósítási helyszínen végzett beavatkozásokra a vállalkozói szerződéseket 2024. augusztusában kötötte meg igazgatóságunk a nyertes ajánlattevőkkel. A kivitelezésre mindkét esetben 12 hónap állt rendelkezésre. A kivitelezés ütemezése során figyelembe kellett venni a Természetvédelmi Hatóság időbeli korlátozásait is. A kiviteli munkák során rendszeres volt a kapcsolattartás, egyeztetés és bejárás a területen érintett szervezetekkel.
1. projektelem: Kalapszigeti-Duna
A projekt a célfaj élőhelyi területének kiterjesztése mellett lehetőséget teremt egyes mederrészek jó karba helyezésére, mely egyúttal javítja a meder árvízlevezető képességét is a Duna hullámtér ezen szakaszán. A Kalapszigeti-Duna-ág felső szakaszának, mintegy 900 méteres mederszakasz vízpótlásával az élőhelyvédelmi cél és a vízgazdálkodási szempontok is kölcsönösen előnyösen teljesülhetnek.
A terepmodell vizsgálata és a helyszíni bejárás során megállapítottuk, hogy a Kalapszigeti-Duna felső szakaszán (1+197 cskm felett) szükséges a meglévő, kiszáradt meder, mélyvonulat kotrása, illetve a meder felfő végében a meglévő, 1 m átmérőjű áteresz műtárgy cseréje, folyási fenékszintjének korrigálása. A projekt kivitelezését a Mészáros és Mészáros Zrt. végezte, a munkálatok a meglévő engedélyekben támasztott korlátozásoknak megfelelően 2024. november 15-én kezdődtek meg. A favágási és cserjeirtási munkák decemberben, az ágdarálási munkák 2025. januárban lezajlottak a területen. A Nemzeti Parkkal történt egyeztetések nyomán, a nagyméretű, mederbe dőlt fákat a környező területen helyezik el, ezzel hozzájárulva a változatos élőhelyek megmaradásához. A Kalapszigeti-Duna meder kialakításának munkái március végéig zajlottak. A vízpótlást biztosító áteresz nagyobb átmérőjű átereszre történő cseréje volt az utolsó jelentősebb munka. Ezt követte a tereprendezés, füvesítés és kisebb kiegészítő munkák. A júniusi műszaki átadással zárult a projekt kivitelezést érintő része.
2. projektelem: Kucsérok II kazetta
A területen az ’50-es években intenzív mezőgazdasági művelést folytattak. A Duna közép- és nagyvizeinek emelkedő tendenciája miatt vizes élőhelyek alakultak ki, az 1970-es évekre nádassal és magassásréttel jellemezhető élőhelyek jöttek létre természetes úton. Ez az állapot a Duna eltereléséig (1992) állt fenn, majd a terület szárazodásnak indult és ezzel összefüggésben gyomosodni kezdett.
Az alsó-szigetközi vízpótló rendszer 2015-ös üzembehelyezését követően a terület vízellátottsága javult, napjainkra kisebb magassásos foltok már ismételten megtalálhatók a területen, de nem optimális az északi pocok szempontjából. A II. kazettában további elosztó földmeder kialakítása szükséges a megfelelő vízelosztás érdekében.
Az elkészült földmeder hossza 120 méter, természetbe illő meder és partél kialakítással. Célja a területre történő vízkivezetés és szétosztás, kiterjesztés.
A kivitelezést a FUÉP Szolgáltató Kft. végezte. A bevágásból kikerülő anyagot a területen belül helyezték el. A kivezető műtárgyat kitakarították a megfelelő vízellátás érdekében, valamint vízmércét is telepítettek.
A beavatkozási hellyel szomszédos 20 hektáros terület fenntartását jelenleg Igazgatóságunk végzi. Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek (Natura 2000) és különleges madárvédelmi területnek minősül, ahol 2 évente biomonitoring vizsgálatokat végzünk. A vizsgálat kiterjed az élőhelyekre, védett és invazív növényekre. Ezen túl az egyenesszárnyú fajok, a talajlakó ízeltlábúak, valamint az idei évtől kisemlősök vizsgálata is zajlik.
A konferencia résztvevői betekintést nyertek a projektpartnerek által elvégzett beavatkozásokra, a vizsgálat faj előfordulásának vizsgálati módszereire, és a terepi kutatások első eredményeire, valamint a szemléletformálás változatos, és a következő generációk számára oly fontos és látványos eszközeire.












