A Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) 2001 óta szervezi meg a nemzetközi Duna-felmérést, amely során 6 évente szakemberek vizsgálják a folyam állapotát a forrástól a torkolatig. Az ötödik ilyen felmérés 2025-ben volt, amikor az előző alkalmakhoz hasonlóan különböző, a résztvevő országok által előzetesen egyeztetett kémiai, biológiai és hidromorfológiai paramétereket mértek a Duna és fontosabb mellékfolyói mentén. Igazgatóságunk, mint a hazai Duna-szakasz egy részének kezelője is részt vett 2025. december 10-én azon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megrendezett konferencián, ahol bemutatták a felmérés történetét és a legfrissebb eredményeket, illetve láthattuk azokat a legfontosabb kutatásokat, amelyek a folyó vízminőségével kapcsolatosak. A tapasztalatszerzés mellett fontos, hogy a napi munkánk mellett tisztában legyünk a határokon átívelő kutatások eredményeivel is.
Nemzeti meghallgatás a nemzetközi Duna-felmérés eredményeiről
2025. 12. 10.












