Igazgatóságunk munkatársai is részt vettek a Sopronban megrendezett „Önkormányzatok klímaadaptációs lehetőségei és gyakorlati tapasztalatai helyi és regionális szinten” című szakmai fórumon. A rendezvény egy országos roadshow részeként valósult meg, több város is otthont adott a programnak. A hűség városa ezúttal egyike volt az állomásoknak, és a sorozat többek között Székesfehérvárt, Debrecent és Baját is érintette.
A konferencia első felében a 2021-ben lezárult LIFE-MICACC projekt elkészült mintaprojektek megoldásait és azok tapasztalatait mutatták be az érdeklődők számára. A projektben a Belügyminisztérium és partnerei arra törekedtek, hogy erősítsék a klímaváltozás hatásainak kitett önkormányzatok ellenálló képességét, bemutassák a jól működő gyakorlatokat, valamint összegyűjtsék és különféle eszközökkel, szemléletformáló tevékenységekkel továbbadják az e területhez kapcsolódó tudást és szakismereteket. A délelőtti előadások lezárásaként – amelyek összefoglaló címéül akár az egyik prezentációban elhangzott népszerű, „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jelmondatot is választhattuk volna -, majd konferencia második felében rátértünk a jelenleg is zajló, a korábbi témákkal szorosan összefüggő LIFE LOGOS 4 WATERS projektre.
A rendezvény központi elemét az előadásokból, beszélgetésekből, vitákból álló kapcsolatépítés jelentette. Az előadás szüneteiben pedig szakmai szervezetek nyomtatott formában elkészített tudásanyag bemutatóját tekintettük meg. A második blokkban elhangzottak szerint a projekt kulcsszereplői az Önkormányzatok és itt hívták fel a figyelmet az együttműködés fontosságára a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodás érdekében. Az előadások végén a következtetés egyértelműen levonható volt, amely szerint az Önkormányzatok és más felelős szervezetek közötti korai kapcsolatkialakítása, gondolatütköztetése nélkülözhetetlen egy sikeres beruházás megvalósítása során.
A LIFE LOGOS 4 WATERS roadshow sikere egyértelmű. Amellett, hogy az előadók és résztvevők túlnyomórészt színvonalas, kidolgozott előadásokat hallgattak végig, majd utána vitathattak meg. Lényegében a rendezvény sorozat életre hívása az egymástól eltérő gondolkodású szakmai és civil szervezetek közötti kapcsolat újra szervezésének eredménye. A hallgatók tapasztalatra tehettek szert a kulturált vita módszertana és az önszerveződés témakörében, továbbá a kapcsolatépítés fontosságában.












