Kiemelkedő és példamutató szakmai munkájának elismeréséül főigazgatói oklevél kitüntetésben részesült Horváth Ágnes, kiemelt műszaki referens kollégánk március 15. Nemzeti Ünnepünk alkalmából.
Horváth Ágnes 2005-től, az egyetem elvégzése óta a Vízügyi Szolgálatban dolgozik. Kezdetben vízkészlet-gazdálkodással, hidrológiával, árvízi előrejelzéssel foglalkozott, majd 2024-től az igazagatóság Titkárságán dolgozik, mint műszaki titkár.
Korán megmutatkozott kreativitása, alkotókészsége, amely messze túlmutat a szűken vett mérnöki munkán.
Részt vett a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek kidolgozásában, majd felülvizsgálatában.Évek óta szervezi a vízgazdálkodási tanácsok munkáját, összefogja a különböző vízpótlórendszerek szakmai kiértékelését, ellenőrzi az intézkedési programok és feladattervek végrehajtását, koordinálja a Magyar-Osztrák Vízügyi albizottság szakértőinek munkáját.
Aktív részese az igazgatóság munkáját népszerűsítő programoknak, rendszeres résztvevője a szakmát iskolákban bemutató rendezvényeknek, szakmai kiállításoknak, Víz Világnapi és Duna Napi rendezvényeknek. Az igazgatóság életét, munkáját bemutató Víz-Hang c. újság szerkesztő bizottságának motorja.
2009-ben műszaki irányítóként, majd 2023-24-ben előrejelzőként aktívan részt vett a rábai, dunai és lajtai árvizek elleni védekezésekben.
2006 óta tagja az MHT Győri Területi szervezetének, 2016 óta látja el itt a titkári teendőket.
Napi munkájában precíz, széles látókörű, igényes és rendkívül megbízható, így az évek során az igazgatóság vezetésének egyik legfontosabb segítőjévé vált.
Kreativitása, szakma elhivatottsága, emberi kapcsolatai miatt munkája példaértékű.
Gratulálunk az elismeréshez!












