Dávid Balázs, esztergomi gátőr kollégánk 2024. augusztus 5-9. között, harmadik alkalommal szervezte meg az idén már ÉDUVIZIG Gátőrtábor névre keresztelt tábort az esztergomi gátőrháznál.
Minden napra jutott valami izgalmas program melyeknek keretei között a gyerkőcök egész héten hasznos dolgokat tanultak:
Hétfőn kollégáink Dénesné Érseki Gabriella és Keserü Balázs tartottak előadást a Dunáról, vizekről, vízszennyezésről.
Kedden a táborozók az Esztergom Vármegyei Jogú Város önkormányzatánál tettek látogatást, ahol megismerkedhettek a Közterületfelügyelet munkájával, felszerelésével és meglepetésként vízipuska célbalövészetet játszhattak. Ezután Hernádi Ádám polgármester úr látta vendégül a gyerekeket.
Szerdán a Magyar Vöröskereszt esztergomi diákcsapata tartott bemutatót és tanította meg a gyerekeket, hogyan kell mentőt hívni, sebet ellátni, sebesült sérüléseit bekötni vagy embert újraéleszteni.
Csütörtökön a Tatabánya Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály KMB Alosztály képviseletében Molnár Zoltán rendőr törzszászlós tartott rendőrkutyás bemutatót Dixi nevű kutyájával. Ezután Molnár Ágnes beszélgetett a gyerekekkel a felelős állattartásról, majd a táborozók megismerkedhettek Mónikával, a pénzkereső csivava kutyussal is. Az Esztergomi Rendőr Kapitányság képviseletében pedig Füzék Zsófia és Schweitzer Anikó rendőrök tartottak előadást a KRESZ szabályairól, elsősorban a kerékpárosokra vonatkozó részekről.
Pénteken a Nagymarosi Vízirendészet munkatársai, Martikán István és Ajtai Andor törzszászlósok beszélgettek a gyerekekkel a vízi közlekedés szabályairól, szabad vizekben fürdés veszélyeiről, vízből mentés szabályairól.
Ezután ismét a Vízügyé volt a főszerep, Kötél Pál kollégánk tartott remek előadást a jégtörésről, hajóinkról, hajózási szabályokról, kitűzési jelekről. Az előadások után az ÉDUVIZIG által biztosított 2 darab kisgéphajóval és gátőrünk saját csónakjával az összes gyerkőc egyszerre tudott csónakázni a Dunán, bejárták az esztergomi Duna szakaszt, és megkerülték a Prímás szigetet is.
Ezeken a programokon kívül minden nap volt vízibomba csata és medencézés, a szabadidőben pedig készült néhány gipsz fecskefészek és néhány madárodú is.
A tábor zárásaként a gyerekek közösen ültettek néhány szomorúfűzfa vesszőt is, amiket, ha megerednek, jövőre együtt ültetnek ki a szabadba.












