Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000

Futócipőben a Szigetközi Szakaszmérnökség - Ifj. Szombathelyi László beszámolója az Ultra Tisza-tó futóversenyről

utt

2025. június 28-án az Igazgatóságunkat képviselve a Szigetközi szakaszmérnökség dolgozói (10 fő futó és 1 fő kerékpáros kísérő) teljesítették a BOSCH Ultra Tisza-tó 130 km-es távját.

„Sokáig csak szóbeszédként volt jelen a reggeli megbeszéléseken, hogy milyen jó lenne elmenni a Tisza-tó futásra. Kora tavasszal a beszédből tettek lettek és beneveztünk a futóversenyre. Ennek megfelelően a felkészülést azonnal meg is kezdtük, közösen, heti 2 alkalommal 5-10 km közötti távokkal edzettük magunkat, hogy a hőség mellett ne jelentsen gondot a ránk eső szakasz hossz.

A versenyre 13 órás teljesítési idővel neveztünk, ami egy 6 perc/km szintidőnek felel meg, ami nem bizonyult elrugaszkodottnak, hiszen 13 óra 1 perc alatt teljesítettük a távot.

A sportértéken kívül nagyon fontos szempont volt a kikapcsolódás és a csapatösszetartás. Örömteli volt tapasztalni, hogy nem csak a mindennapi munkavégzés során, de ezen a hétvégén is számíthattunk egymásra. A nehezebb pillanatokban támogatást nyújtottunk, a célba érést követően pedig örültünk a másik sikereinek. Jó volt tapasztalni, hogy a csapatszellem jegyében igyekezett mindenki elérni a teljesítőképességének határát, pedig nem ezért mentünk, nem volt közös elvárás. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, ha lehet így fogalmazni: a foglalkozás elérte a célját!

Tudomásunk szerint történelmet írtunk azzal, hogy az országban (egyelőre egyedüliként) indult úgy szakaszmérnökség, hogy az teljes futó létszám a Szigetközi Szakaszmérnökség dolgozói létszámából állt össze.

Jövőre, újra megyünk!

Hálásan köszönjük Igazgatóságunk Vezetőségének támogatását, továbbá a szállás biztosítását a Közép- Tisza- vidéki Vízügyi igazgatóságnak és Fejes Lőrinc Kiskörei szakaszmérnök Úrnak. Nagyszerű élmény volt a téli kötőben állomásozó tanyahajón megszállni.”

5-10 fős, céges kategóriában az alábbi eredményeket értük el:

Céges kategóriában: 52. helyezés/ 89 induló

5-10 fős csapatok közül: 131. helyezés/ 262 induló

Teljes mezőnyt tekintve: 131. helyezés 338. induló

 

Csapat tagjai futás sorrendjében:

Szombathelyi László (csk), Takács András, Tatai Róbert, Illés-Pap Evelin, Szalai-Lendvai Judit, Kránicz Dávid, Sári Adrián, Palotás Zsolt, Szalay Éva, Fazekas Klaudia; Kerékpáros kisérő Kocman Kitti

Hajrá SZIGETKÖZ!

Hajrá ÉDUVIZIG!!