A tatai Cseke-tó és az azt ölelő Angolpark a helyi lakosok és a városba látogató turisták kedvelt uticélja. A tavat, mely nevét az egykori birtokosról, Csekéről kapta, 1761-1765 között alakították ki egy mesterséges töltés mögött, a hajdan bővizű források vizével. Kialakítása Magyarország első angol típusú kertjével együtt történt. A kertet Böhm Ferenc uradalmi mérnök a tó mellé tervezte és telepítette. Akkoriban még nagy vízhozamú források bugyogtak, különleges klímát, állandóan nedves, szinte mocsaras talajt biztosítottak
A Cseke-tó Tata egyik nevezetessége, a festői szépségű Angolpark közepén helyezkedik el. Horgászok, kocogni vágyók, kisgyermekes családok, idősek, fiatalok által szívesen látogatott helyszíne. Ezen felül a tó javítja a térség mikroklímáját is.
1803-ban Kazinczy Ferenc is megtekintette az angolkertet, majd 1831-ben újból visszatért, és gyönyörködött a szép platánsorban. A látogatás emlékére 1964-ben állították fel a Kazinczy padot a Cseke-tó partján.
A tó vízfelülete üzemvízszintnél 17,7 ha, térfogata 288 000 m3. Természetes vízpótlását az időszakos Baji-vízfolyásból, az Angolpark Tükör-forrásból és csapadékból, valamint mesterséges ökológiai vízpótlást az Öreg-tóból kaphat.
A Tükör-forrás sajnos néhány éve ismét elapadt, így vízpótlás innen nem történhet.
A Baji-vízfolyás egy időszakos vízfolyás, vízjárása hektikus. Csak rendkívül intenzív nagycsapadék esetén érkezik annyi víz a vízfolyáson, amely a Cseke-tó vízszintjét némileg befolyásolhatja. A tapasztalatok szerint a vízfolyás a nyári kisvízi időszakban nem tudja pótolni a tó párolgási veszteségét, tehát pont akkor szinte száraz a meder, amikor a tényleges vízpótlására lenne szükség.
A mesterséges vízpótlás kiépítése a természetes megtáplálások elégtelensége miatt szükségszerűvé vált, kínálkozó lehetőség a Tatai Öreg-tó volt a közelsége és a Cseke-tóhoz viszonyítottan nagy tározott vízmennyisége miatt. Az Öreg-tó irányából történő vízpótlás 1969-ben került kiépítésre és beüzemelésre.
Kiépítésre került a vízpótlás biztosítására egy szivattyútelep és csővezeték, amely az Öreg-tó vizét emeli át a Cseke-tóba. A vízkivételi mű kapacitása maximálisan 60 l/s, a vízkivételi hely a Malom és Kacsa Étterem és Rendezvényház közelében található, a szivattyúaknába két átemelő szivattyú került beépítésre. A 960 m hosszú NA 300 ac. tápvezeték a Cseke-tó partján kiépített műforrásba csatlakozik, innen mintegy tíz méter hosszú burkolt medrű árokban folyik át a víz tó medrébe.
2024-ben a szeptemberi áradásokat kiváltó esőzés után az ősz és a tél is csapadékban szegény volt, amely tendencia 2025 első három hónapjában is folytatódott, ennek következtében a tó vízszintje mintegy 40 cm-rel a kívánatos szint alá csökkent. A szivattyúzást csak akkor lehet elindítani, amikor az Öreg-tóban a vízszint megközelíti a nyári üzemi szintet, mivel ekkor biztosított a megfelelő ráfolyás a szivattyúkra.
A szivattyúzás április 28-án került elindításra, várhatóan 15 nap alatt lesz elérhető a szükséges vízszint. Amennyiben csapadékszegény és forró lesz ebben az évben is a nyár, szükség lehet a szivattyúzás megismétlésére, akár több alkalommal is.












