Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000

Belügyminisztériumi elismerésben részesült Mauterer Mihály, táti gátőr kollégánk

Mauterer Mihály kitüntetés

Mihály gépésztechnikus alapvégzettségének megszerzését követően, 2009. szeptember 1. napján állt munkába az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökségén. Munkaterülete a 01.01. Tát-Esztergom árvízvédelmi szakasz a táti gátőrjárása, ahol gátőrként került alkalmazásba. Munkába állása óta hivatásként kezeli és ennek megfelelően is végzi feladatait. A gátőrjárásban végigkísérte az árvízvédelmi töltések fejlesztését, szorgalmasan felügyelve az építési munkákat. A félig megépült töltéseket érte a 2013-as rendkívüli árvíz, ahol a sikeres védekezés megbízható és stabil pontja volt. Idősebb kollegáitól mindig figyelmesen tanul és az így megszerzett tudását munkája során kamatoztatja.

A táti gátőrjárást zsiliprendszerével, vízfolyásaival, töltéseivel az elmúlt 15 év alatt jó gazdaként kezelte, Tát város vízrendszerével együtt. A településsel kiváló kapcsolatot alakított ki, szakmai kérdésekben számítanak a véleményére. A területéhez tartozik még 23 km Duna szakasz és a táti mellékág rendszer. Ezen a területen a Duna - Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetőrivel ápol szoros kapcsolatot, ami elengedhetetlen a sikeres napi munkavégzéshez.

Az igazgatóságnál végzett munkája mellett folyamatosan képezte magát, számos gép kezelésére szerzett jogosultságot, emellett tűzvédelmi területen is képesítést szerzett. Az így megszerzett tudását munkájában jól hasznosítja, a klasszikus gátőri feladatok mellett a védművek fenntartásába is hatékonyan bevonható, munkavégzése mintapéldaként állítható a hozzá beosztott fizikai állomány számára.

A védelmi szervezet aktív része, legyen szó árvízvédekezésről a Tiszán, belvízvédekezésről a Hanságban, vízminőségi kárelhárításról a Soroksári Dunán vagy akár matrózként különleges hajózási feladatok végrehajtása során. Mindig az elsőként jelentkezik a feladatra, hogy szakmai munkájával segítse az ÉDUVIZIG távolabbi területein vagy más vízügyi igazgatóságokon kialakult védelmi helyzetekben a vízkárelhárítási munkák végrehajtását.

 

Mihálynak ezúton is gratulálunk!