Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +06 96 500 000

11. Hidak és Hídépítők Napja Győrben, a Kálóczy téren

Hdépítők napja

A Hídépítők Egyesülete a Széchenyi Egyetemmel közös szervezésben rendezte meg a 11. Hidak és Hídépítők Napját 2025. május 23-án, melynek helyszínéül szolgált a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub és az ÉDUVIZIG Kálóczy téri Csónakház. A rendezvény lebonyolításában Kollegáink is aktívan részt vettek és lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek, hogy betekintést kapjanak a mindennapi munkavégzésünkbe. Az érdeklődők részére drónbemutatóval, vízminőségi eszközbemutatóval készültek a Kollegáink, valamint a VIDRA nevű hajó az úszóműnél kikötve várta a látogatókat. A Szigetközi Szakaszmérnökség Kollegái a rendezvényen biztosított ebéd főzésében segítettek.

A rendezvényen Tésztahídtörő verseny, valamint Szakmai Hídépítő Verseny is volt, ahol a csapatoknak megadott feltételek mellett kellet egy minél terhelhetőbb hidat építeniük az adott anyagokból. 
A KDVVIZIG minden évben részt vesz ezen a rendezvényen, illetve a hídépítő versenyen is. Ez idén sem volt másképp, ráadásul sikerült a II. helyezést elnyerniük, melyhez ez úton is gratulálunk! 

A nap folyamán diákok, oktatók, mérnökök oszthatták meg egymással tudásukat, tapasztalataikat, élményeiket.

 

Kép: Hídépítők Egyesülete