A Rábán minden idők harmadik legnagyobb árhulláma vonult le 100 évvel ezelőtt, 1925 novemberében. A Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi
Szervezete erről a rendkívüli árhullámról emlékezett meg a 2025. november 12-én Győrben.
A rendezvény rendhagyó módon egy tematikus városnéző sétával kezdődött, melynek keretében Győr árvízi emlékhelyeit járták végig az érdeklődők. A
séta várostörténeti idegenvezetője Tóth László volt, a vízügyi vonatkozású emlékekről Dunai Ferenc, nyugdíjas vízügyi szakértő mesélt. Az emlékhelyeket
érintve hallhattunk a Rábca győri mederrendezéséről, régi hidakról, hídvámról, a Rábaszabályozó Társulat jeles alakjairól, nevezetes nagy árvizekről, melyek
szintjét városszerte emléktáblák őrzik.
A közel két órás sétát követő előadóülésen először Sütheő László, igazgatóságunk műszaki igazgatóhelyettese mutatta be az 1925. novemberi
Rába árhullám kialakulásának meteorológiai előzményeit, és az árhullám levonulásának eseményeit. A Rábaszabályozó Társulat jegyzőkönyveire
hivatkozva előadásában többször is összevetette az 1925. évi árhullámot a vele nagyságrendileg szinte azonos tetőző vízhozamú 1900. évi rábai
árhullámmal. Kiemelte a hatalmas károkat okozó 1900-as áradást követő árvízvédelmi beruházások és intézkedések jelentőségét, hiszen a 25 évvel
később bekövetkezett hasonló víztömegű árhullám jóval alacsonyabb szinten vonult le a Rába töltésezett szakaszán komolyabb károkozás nélkül. A
100 évvel ezelőtti tapasztalatokat kivetítve hangsúlyozta napjaink árvízvédelmi munkáinak – főleg az árapasztó vápák kialakításának – fontosságát, hiszen
az elmúlt 100 évben közel a felére csökkent a Rába medrének, hullámterének vízszállító képessége. Egy nagyobb árhullám érkezése esetén ez komoly
problémát jelenthet a védekezők és a Rába mentén élők számára is.
Rendezvényünk második, meghívott előadója Simonkay Márton, PhD történész, a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének
adjunktusa volt, aki a Rába dualizmuskori szabályozásáról, a Rábaszabályozó Társulat tevékenységéről folyatott kutatásáról tartott egy rendkívül érdekes
előadást. Elénk tárta az 1867. évi kiegyezés utáni időszak társadalmi, gazdaság viszonyait, az új vízhasználatok kialakulását, mely elsősorban a mezőgazdasági
területhasználat térnyerési igényéből fakadt. Elmondta, hogy a Rábaszabályozó Társulat megalakulása és a vízszabályozások előtti időkben inkább a
legeltetés volt jellemző a rábaközi, Rába menti területekre, hiszen a legelők jobban bírták az időszakos vízborítottságot. A dualizmus azonban a gabona
konjunktúra, a piac bővülésének időszaka volt. Az akkori szemlélet fő irányvonalát követve az ember legyőzte a természetet: diadalmaskodott az árvizek
fölött, hajózhatóvá tette a folyókat és a vízrendezés által mezőgazdasági területeket nyert. Mindhárom tevékenység komoly gazdasági haszonszerzési
lehetőséget biztosított abban az időben. Előadásának zárásaként megemlítette, hogy a Rábaszabályozó Társulat munkája és az általa létrehozott
műszaki vívmányok beépültek a Rába vidék kultúrájába, azonban a modernizációnak köszönhetően már az 1910-es évek elején Győrből kiindulva újra
kezdett előtérbe kerülni a víz, mint természeti környezet. Ahogy Simonkay Márton az előadás témáját részletesen kifejtő „Modernizáció a mederben” c.
könyvében írja, a Rába-szabályozás emlékhelyeit műszaki-természeti kettősség jellemzi.
Az előadóülés végén Simonkay Márton dedikálta könyvét a nagyszámú érdeklődőnek.