- Felszín alatti vizeink
- Felszínközeli vizek (talajvíz)
- Hanság-medence
A terület földtanilag a Duna és a Rába hordalékkúpja közé zárt, korlátozott lefolyású medence, ahol a holocénben mocsárvidék alakult ki, 10 m-t is meghaladó vastagságú tőzeg- és mocsári agyagrétegekkel. Az előbbi túlnyomó része öngyulladás következtében már korábban kiégett. Felszínét jelenkori öntésagyag, -homok és -iszap, láptőzeg és szigetszerűen pleisztocén kavicsos homok építi fel. Alattuk Ny-on 10, K-en 50 m-ig növekvő vastagságban negyedidőszaki folyóvízi homokos kavicsrétegek fekszenek a több ezer m-es pliocén üledékek felett, amelyek általában jó víztározók.
A folyóvízi homokos kavicsrétegek jó vízadó és vízvezető képességűek, ezek tartalmazzák a térség talajvíz készletét.
- Duna-mente
Magyarország medencejellege és földtani felépítése következtében felszín alatti vizekben gazdag. Felszín alatti vízkészletünk mennyisége, környezeti és használati értéke európai viszonylatban kiemelkedő jelentőségű. Hazánkban a talajvíz átlagos terepszint alatti mélysége 2-5 méter, szélső értékeiben 0 és 16 méter. A talajvízszint elsősorban a csapadék függvényében ingadozik. A talajvíz kapcsolatban van a felszínnel, a csapadékkal, ezért könnyen elszennyeződik, így általában nem alkalmas emberi fogyasztásra.
Magyarországon a felszín alatti vízkészletek közé soroljuk a folyók mellett kitermelhető, túlnyomórészt a folyóból származó ún. parti szűrésű vizeket is. A Duna hordalékteraszán a felszín alatt hatalmas vízmennyiség áramlik a Szigetközben. Az áramló víztömegnek meghatározó szerepe van a Szigetközben található vízművek vízutánpótlásában. A Duna teraszüledéke a Győr alatti szakaszon is kiaknázható mennyiségű vizet tárol, a vízellátásban betöltött szerepe kiemelkedő. Ennek jelentőségét mutatja többek között az is, hogy Győr, Komárom, Esztergom vízellátása a Duna parti szűrésű vízkészletére épült ki. A Duna menti területen még számos üzemelő- és távlati vízbázis található. A terület földtani felépítése következtében felszín alatti vizekben igen gazdag. A talajvíz átlagos terep alatti mélysége 1-4 méter közötti.
- Szigetköz
A Szigetköz geológiai felépítésére jellemző, hogy az alaphegység több ezer méter mélységbe süllyedt, felette medence kitöltő üledékek települtek nagy vastagságban az alsó és felső pannonban. A felső pannon homok rétegek jó vízadó képességének és a kedvező geotermikus adottságoknak köszönhetően ezekből termálvíz nyerhető. E felett pleisztocén folyóvízi üledékek települtek több száz méter vastagságban, amik nagy mennyiségű vizet tárolnak.
A Szigetköz területén a talajvíztartó első vízadó összlet, ami kavicsos, homokos kifejlődésű, összefüggő hidraulikai rendszert alkot. A talajvízszintek alakulása a felszín alatti víz áramlási és utánpótlódási viszonyainak függvénye: befolyásolja a csapadékból történő beszivárgás, párolgás, a folyóból történő utánpótlódás és elszivárgás, illetve a felszín alatti áramlással érkező vizek. A terület földtani felépítése miatt nehezen lehet különválasztani a talajvíz- és a rétegvízszintet, mivel nincs vízzáró réteg az üledék összetételében a rétegvízszint felett.
A talajvízszint nagymértékben függ az évszaktól. A talajvíz utánpótlódása nyáron nagyon lecsökken, ezért a talajvízszint süllyed. A Duna vízhozamának hatására azonban a Szigetközben a talajvízszint szabályos évi ingadozása jelentős eltéréseket mutathat.
Ha a Duna Dévényi kapun érkező vízhozama által meghatározott jellemző vízállapotokhoz (kisvízi és nagyvízi dunai vízállások) tartozó talajvízszinteket megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a vízállások és a felszín alatti áramlások iránya is bizonyos helyeken változik.
A kisvizes időszakokban a felszín alatti víz áramlási iránya a Szigetköz felső része felől az
Alsó-Szigetköz felé, DK-i irányba mutat, és az Ásványráró alatti szakaszon a Duna felé fordul. Ilyenkor a folyónak megcsapoló hatása érvényesül.
A nagyvizes időszakban a Duna felől a talajvíztartó felé történik a szivárgás az egész területen, de a felső szakaszon ennek hatása csak a folyóhoz közeli sávban jelentős, betápláló hatása markánsan az Alsó-Szigetközben érzékelhető. A Felső-Szigetközben a felszín alatti víz fő áramlási iránya továbbra is a Szigetköz alsó része felé mutat, az alsó szakaszon viszont jelentősen változik az áramlási irány és a Duna felől lép be a víz a talajvíztartó összletbe.
A talajvízszintek éven belüli ingadozása a Dunához közelebbi kutakban 2-3 m-t ér el, míg a távolabbi kutakban 1-0,5 m. A vízszintingadozás mértékében az utóbbi években nem történt jelentős változás.
- Mosoni-sík
A terület földtanilag a Kisalföld süllyedő medencéjébe épült dunai hordalékkúp D-i lejtővidéke. Felszínét ÉNy-on jelenkori folyóvízi iszap, a Lajta két oldalán folyóvízi kavics, attól D-re és DK-re iszapos-löszös üledéktakaró borítja.
A folyóvízi iszap és az iszapos-löszös rétegek gyenge vízvezető és víztározó képességűek. A folyóvízi kavics viszont kiváló vízadó, vízvezető képződmény. A Mosoni-Duna és Lajta folyók közelében a 30 méteres vastagságot is meghaladja a pleisztocén korú kavicsos réteg, ilyenkor (megállapodás alapján) a 30 méteres mélységben húzzuk meg a talajvíztest alsó határát, függetlenül attól, hogy még tovább tart lefelé a jó vízadó réteg.
- Réteg-és karsztvizek
- Síkvidéki rétegvízkészleteink
A Kisalföld nagytájon belül valamennyi kistáj alegység (Szigetköz, Mosoni-sík, Hanság, Csornai-sík, Kapuvári-sík, Fertő-medence, Ikva-sík, Répce-sík) síkvidékinek tekinthető.
A földtani felépítésre általánosan jellemző, hogy a Holocén korú felszíni öntéstalajok, folyóvízi iszapok, löszös képződmények alatt jelentős vastagságú (30-200 m) Pleisztocén korú homok, kavics és ezek átmeneti képződményei fejlődtek ki.
Ez alatt nagy vastagságú (100-2500 m) Felső-pannon törmelékes rétegek települnek jó vízadó homok és kavics rétegekkel. Lényegében ezen Pleisztocén és Felső-pannon rétegek tárolják a síkvidéki rétegvízkészleteinket. Ezeket csapolják meg a térség különböző mélységű rétegvíz kútjai, amelyek 1000-1500 méterig jellemzően ivóvíz célú vízhasználatok. Az ezt meghaladó mélységekből már termálvizet lehet termelni, amely döntően balneológiai és energetikai felhasználású.
A rétegvizek általában vasasak, mangánosak, de ezt leszámítva nem tartalmaznak szennyező anyagokat.
- Hegyvidéki karsztvizek
A hegyvidéki területeken úgynevezett sekélyhegyvidéki és hegyvidéki víztestek találhatóak. A víztestek alatt található alaphegységi kőzetek karsztvizet tárolnak.
A hegyvidéki víztesthez változatos földtani képződmények tartoznak, amelyek kora negyedidőszaktól a mezozoikumon át a paleozoikumig terjed, egyaránt előfordulnak bennük porózus, repedezett és karsztosodott vízadók. A fő-karsztvíztárolóhoz nem sorolt karbonátos képződmények is a hegyvidéki víztest részei.
A Dunántúli-középhegység területén vízgazdálkodási jelentőséggel a karsztvíz bír. A térség vízellátásában meghatározó szerepet tölt be. Tatabányai karsztaknák, Tardos, Tarján, Héreg, Bajna, Sárisáp karsztkútjai biztosítják a regionális rendszerben az egészséges ivóvízellátás alapját. Bár a múlt évszázad végi mélyműveléses bányászatához köthető intenzív vízkiemelések következtében a karsztvíz szintje drasztikusan lecsökkent, a bányászati tevékenység felhagyását követően a karsztvíztároló visszatöltődése megindult, regenerálódása napjainkra befejezettnek tekinthető.
- Vízbázisvédelem
Meghatározás alapján a napi 10 m3 ivóvizet szolgáltató, vagy 50 fő ivóvízellátását biztosító (jelenleg működő vagy erre a célra távlatilag kijelölt) vízkivétel környezetét (az érintett víztestet vagy annak a tagállam által kijelölt részét) védelemben kell részesíteni. A vízkészlet minőségét különleges intézkedésekkel kell megőrizni, pótolva a védelmet segítő természetes földtani környezet hiányát. Ennek a hazai joggyakorlat a közcélú vízbázisok esetén megfelel.
A Kormány 3581/1991. (XII.9.) számú határozatával elfogadott rövid- és középtávú környezetvédelmi intézkedési tervének 19. tétele az ivóvízbázisok védelmére vonatkozó cselekvési program kidolgozását írta elő. Az ivóvízbázis védelem célja az emberi tevékenységből származó szennyezések megelőzése, a természetes (jó) vízminőség megőrzése az ivóvíz termelés céljára kiépített vízművek környezetében és a jövőbeni emberi fogyasztásra szánt vízbázisok területén.
A 1995. évi LVII. törvény alapján az vízbázisvédelemmel összefüggő egyes feladatok elvégzéséért az ivóvízellátó létesítmények tulajdonosai, azaz regionális vízmű esetében a magyar állam, míg önkormányzati, vagy azok társulásából létrejött vízmű esetében az önkormányzatok felelősök.
Magyarországon az ivóvíz célú vízkivételek közel 95 %-a származik felszín alatti vízbázisból. Vízbázisnak együttesen a termelő objektumot, és azt a felszín alatti térrészt nevezzük, ahonnan a termelőkút az utánpótlódását kapja. A felszín alatti ivóvízbázisok védelmét is a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet szabályozza, amely az üzemelő, a tartalék és a távlati vízbázisokra egyaránt vonatkozik. Az ÉDUVIZIG működési területe nyilvántartás szerint 75 közcélú, több mint 50 fő vízellátását biztosító felszín alatti ivóvízbázist, valamint 14 távlati ivóvízbázist számlál.
A működés és a biztonságban tartás szempontjából fontos megkülönböztetni az üzemelő és távlati vízbázisokat.
- Üzemelő ivóvízbázisok
Az üzemelő vízbázisok nagysága (kiépített kapacitása), termelése és védendő vízkészlete nagyon eltérő lehet. A legnagyobb védendő vízkészlettel rendelkező vízbázisok a parti szűrésű és a karsztos vízbázisok között fordulnak elő. A Duna melletti parti szűrésű vízbázisok esetén nem ritka, hogy a csápos kutak, a csőkutak és a galériák több kilométer hosszan sorakoznak a folyó mellett. A legnagyobb kapacitású parti szűrésű vízbázis a Győr-Szőgye vízbázis (védett vízkészlet: 35 000 m3/nap). A karsztvízbázisok közül a legnagyobb a Tatabánya XIV/A vízakna vízbázis (védett vízkészlet: 57 600 m3/nap). Az üzemelő vízbázisok összes védendő vízkészlete 273 621 m3/nap. A védendő vízkészlet mennyisége az esetek többségében jóval meghaladja a ténylegesen kitermelt mennyiséget.
- Távlati ivóvízbázisok
A távlati vízbázisok jó vízadó adottságokkal rendelkező területek. Az állam potenciális, kiaknázható vízkészletként kezeli vízkészletüket. A távlati vízbázisok zöme parti szűrésű vízbázis, a legtöbb a Rába és a Duna völgyben található. A távlati vízbázisokon a diagnosztikai vizsgálat keretében próbatermelő kutak segítségével pontosították a kitermelhető vízmennyiséget és minőséget, illetve meghatározásra kerültek a védőterületek. A távlati vízbázisok esetében a reménybeli vízkészletet tartjuk nyilván, amelynek eredményeként előfordulhat, hogy a védendő nyilvántartott készlet túlbecsült. Igazgatóságunk kezelésében lévő távlati vízbázisok nyilvántartott védendő vízkészlete 433 000 m3/nap.
- Sérülékeny földtani közegű vízbázisok
A nyilvántartott felszín alatti 75 db üzemelő és 14 távlati vízbázisnak közel ~44%a sérülékeny (39 db), mert olyan természeti-földtani környezetben található, ahol a terepfelszín alá kerülő szennyező anyagok - még ha évtizedek alatt is – de lejuthatnak a vízellátást biztosító víztérbe. Ezeken a vízbázisokon különösen fontos a biztonságba helyezés és a kockázatkezelés. A vízkészlet minőségét különleges intézkedésekkel kell megőrizni, pótolva a védelmet segítő természetes földtani környezet hiányát.
A felszín alatti vízbázisok veszélyeztetettségét a vízadó típusa alapvetően meghatározza. Sérülékeny földtani környezetűek a talajvízbázisok, a fedetlen karsztvízbázisok és a parti szűrésű vízbázisok. A konkrét földtani felépítéstől függően a sekély rétegvízbázisok is lehetnek sérülékenyek. Ezeken a vízbázisokon jelenthetnek elsősorban kockázatot a természetes folyamatok és a prognosztizált éghajlatváltozásból eredő szélsőségek is.
Az ivóvízbázisok védelmét a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendeletbe meghatározott jogszabályi kötelezettség írja elő, amely egyaránt vonatkozik a felszíni és a felszín alatti vízbázisokra.
A közcélú felszín alatti ivóvízbázisok esetében a védőterületeket és védőidomokat hatósági határozattal kötelező kijelölni. A sérülékeny vízbázisok esetében belső, külső és hidrogeológiai védőövezetekből áll össze a védőterület. A földtanilag védett (nem sérülékeny) vízbázisoknak csak védőidoma van, de a jogszabály szerint a kutak körül ekkor is kötelezően ki kell jelölni egy minimum 10 m sugarú belső védőterületet.
A belső védőterületeknek, hogy a termelőkutak körüli szigorú védelem mindig biztosítható legyen, állami illetve önkormányzati tulajdonba kell kerülniük. A többi védőterületen az ingatlan, illetve a létesítmény tulajdonosának, a tevékenység végzőjének kötelessége, hogy a védőterületi határozatban foglaltakat betartsa, és tevékenységét – amennyiben az szükséges, külön engedélyben, illetve kötelezésben kiadott előírások szerint - a vízbázis védelem szempontjait figyelembe véve végezze.