Jogi nyilatkozat

Tájékoztató az ÉDUVIZIG honlapon szereplő információkról, azok felhasználásáról

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a honlap tartalma az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, mint tartalomszolgáltató (a továbbiakban: „Tartalomszolgáltató”) szellemi alkotása, amely – eltérő megjelölés hiányában – csak a vonatkozó jogszabályok korlátai között használható fel, minden esetben kizárólag a forrás megjelölésével.

A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen egyéb alkotóeleme (pl. szöveg, kép, hang, videó, animáció stb.) csak a Tartalomszolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. A másodközlésnek meg kell felelnie – többek között, de nem kizárólagosan – Magyarország polgári törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: „Szjt.”), a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény vonatkozó rendelkezéseinek. Az oldalak bármely alkotóelemének online vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából a Tartalomszolgáltató engedélye nélkül tilos.

A honlap tartalmi elemeinek nyilvános vagy zárt adatbázisban történő elhelyezéséhez minden esetben előzetes írásos engedély szükséges. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra. A honlap tartalmának szerzői joga (különös tekintettel a fényképekre, videókra) a Tartalomszolgáltatót illeti meg, kivéve abban az esetben, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, illetve a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés megtörténik. A Tartalomszolgáltató által közzétett, harmadik személyek szellemi alkotásait (cikkek, tanulmányok) felhasználni kizárólag az Szjt. rendelkezései szerint lehetséges, minden e korlátokat átlépő felhasználáshoz az adott szerző hozzájárulása szükséges.

A honlap tartalma nem minősül közokiratnak, közhiteles nyilvántartásnak, vagy jogi tanácsadásnak, azt a tartalomszolgáltató tájékoztató jellegűnek tekinti. Különösen vonatkozik ez az ár- és belvízi operatív információkra és vízrajzi előrejelzésekre.

A honlapon található külső hivatkozások (linkek) követésével letöltött tartalom nem áll a Tartalomszolgáltató befolyása alatt. A linket a tartalomszolgáltató törli vagy módosítja, amennyiben azt az arra jogosult kéri.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy az itt közölt információk pontosak, naprakészek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállalnak bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap letöltéséből eredő bármilyen kár megtérítését a Tartalomszolgáltató kizárja. A Tartalomszolgáltató nem vállal felelősséget semmiféle kárért, és különösen a Tartalomszolgáltató nem tehető felelőssé semmilyen közvetlen vagy közvetett, járulékos vagy másodlagos kárért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a weboldalain található információból fakadnak, illetve azokkal kapcsolatosak. A felhasználási feltételek módosulása esetén, annak hatálybalépése előtt huszonnégy órával, e változásokat a Tartalomszolgáltató a honlapon közzéteszi.

Az elektronikus formában továbbított üzenetek megsemmisülése, késedelmes megérkezése, egyéb hibája miatt beálló károk tekintetében a Tartalomszolgáltató minden kártérítési felelősséget kizár, tekintettel arra, hogy az internet nyílt, biztonságosnak nem tekinthető hálózat.

Címkék

Események

18
07/18/2017 - 10:00

Időpont: 2017. július 18. 10:00
Helyszín: Győr, Árpád út 28-32., Putz József terem (I. em.)
Téma: Győrság belterületi csapadék elvezetés II. ütem