Beküldve: pr -
A Halvándorlás Világnapja az átjárható folyók és a vándorló halak jelentőségére hívja fel a figyelmet, melyet kétévente ünnepelnek világszerte. Igazgatóságunk is minden alkalommal csatlakozik a megemlékezéshez, melynek keretében iskolásoknak szóló programmal igyekszik a témában minél több ismeretet átadni az ifjúságnak.
Sajnos a vírushelyzet miatt utoljára 2018-ban szervezhettük meg az eseményt, ezért dupla öröm volt igazgatóságunk számára, hogy idén ismét sor kerülhetett a rendezvényre. A május 20-i esemény a globális honlap térképére is felkerült (www.worldfishmigrationday.com). A globális szervezők képviseletében Chris Bowser környezeti oktató és a Hudson folyó egyik halkutatója kifejezetten igazgatóságunk résztvevőinek küldött köszönő videóüzenetet:
A világnap alkalmából id. Pannonhalmi Miklós az igazgatóság nyugalmazott szakértője tartott egy nyitó előadást a Kálóczy téri Védelmi Központunkban, melyre a Győri Tulipános Általános Iskola és a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatából mintegy negyvenöt tanuló érkezett. A szakértő elmondta, hogy a legtöbb vándorló halfaj veszélyeztetett a világban, különösen az emberi beavatkozások hatására. A halak szabad mozgását azonban biztosítani kell a megfelelő táplálkozásuk és szaporodásuk érdekében. A vándorlás szabadsága az élő, termékeny folyók jellemzője.
Ezt követően az iskolás csapat Ásványráróra indult, ahol már csatlakozott a helyi, Somogyi József Általános Iskola egyik osztálya is. A gyerekek megtekintették a 2019-ben igazgatóságunk által felállított viza sziluettet, mellyel a térségben élő halfajok közül a vándorhalak emlékére kívántuk felhívni a figyelmet. Vizeink hosszútávú vándorainak egyik legkülönlegesebbike a Szigetközben korábban gyakran megforduló viza. Az ilyen őshonos halfajok védelmére, vándorlási útvonaluk helyreállítására szolgálnak az un. halátjárók. A térségben több ilyen halátjárót is létesített a vízügy (melyek közül a legutóbbi a Mosoni-Duna projekt kertében épült műtárgyban létesült). A Szigetköz vizeiben a halak szabad vándorlását biztosító halátjárók egyike Ásványráró mellett található, melynek működését most megismerhették a gyerekek.
A program egy élő hallánccal zárult: a tanulók egymás kezét fogva hal alakzatban álltak fel és integettek a felfelé, ahol drónnal megörökítettük a produkciót. A videó itt tekinthető meg:
A világnap alkalmából az iskolások valódi természeti környezetben figyelhették meg a halak mozgását és vándorlását segítő létesítményt.