Megünnepeltük a Halvándorlás Világnapját

Sajnos a legtöbb vándorló halfaj veszélyeztetett a világban, különösen az emberi beavatkozások hatására. A halak szabad mozgását azonban biztosítani kell a megfelelő táplálkozásuk és szaporodásuk érdekében. A vándorlás szabadsága az élő, termékeny folyók jellemzője.

Az idei évben Igazgatóságunk, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának (VEAB) Vízgazdálkodási Munkabizottsága, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és a Vizes Élőhely-védelmi Szakosztály két helyi iskolával közös program keretében emlékezett meg e jeles napról.

Győrben Igazgatóságunk Kálóczy téri Védelmi Központjában 2018. április 20-án 10.00 órakor Dr. Bene Katalin egyetemi docens, az MTA VEAB Vízgazdálkodási Munkacsoportjának elnöke nyitotta meg a rendezvényt, melyen Pannonhalmi Miklós, az ÉDUVIZIG szakértője tartott előadást a világnap jelentőségéről, majd Németh József ÉDUVIZIG igazgató mutatta be a „Halátjárók tervezése, üzemeltetése és ellenőrzése” című kiadványt. A rendezvényen mindeközben Sinkó Lajos természetfotóit csodálhatták meg a résztvevők.

A program a győri Bartók Béla Zenei Általános Iskola és a Győr-Ménfőcsanak Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak bevonásával folytatódott: az iskolások megtekinthették az Ásványrárónál a dunai mellékágakat a főmederrel összekötő halátjárót, ahol 100 kg jelölt ponty telepítésében is aktívan részt vettek, melyet a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége biztosított a rendezvényre.

 

Címkék

Események

08
06/08/2018 - 08:00

Időpont: 2018. június 8. péntek 8.00 óra

Útvonal: Komárom, az újonnan megépült gáton kijelölt ,,futópályán". Start és célpont a Monostori Erődben (Komarom, Duna-part 1.)