Két munkatársunkat ismerték el MHT kitüntetéssel

A Magyar Hidrológiai Társaság májusban megrendezett éves közgyűlésén alábbi két munkatársunkat részesítették kitüntetésben:

Dunai Ferenc igazgatóságunk Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztályának nyugalmazott osztályvezetője dr. Schafarzik Ferenc emlékéremben részesült.

Ferenc pályafutásának jelentős állomásai voltak az ár- és belvízvédekezések. Az 1980-as Kőrös-völgyi árvíznél szerzett első védekezési tapasztalatait az elmúlt évtizedek árvíz- és belvízvédekezései során szakaszvédelem-vezetőként, szakszolgálat vezetőként valamint központi védelemvezető-helyettesként bővítette és hasznosította. Szakmai feladatai között legfontosabbak a Szigetközi hullámtéri mellékág rendszer vízpótló műveinek tervezése és kiépítése, a Rába folyó árvízvédelmi és szabályozási munkái, a Tatai-tó kapcsán az Által-ér vízgyűjtő rehabilitációjával kapcsolatos amerikai, EPA szakértői tevékenysége. Tevékenységének kiemelkedő állomásai a hallépcső tervezések, melyek alapján a Szigetközben, a Rábán, a Mosoni-Dunán, az Ipolyon, a Tiszán épültek ökológiai folyosók.

Molnár Andrást Tatai Szakaszmérnökségünk vezetőjét Pro Aqua emlékéremmel tüntették ki.

András 2009-től koordinálja és irányítja a Tatai Szakaszmérnökség területén a vízgazdálkodási, üzemeltetési és fenntartási feladatok ellátását. Emellett védelemvezetőként számos vízkárelhárítási készültség alkalmával szervezte meg és irányította a védekezést. Közreműködött a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítására irányuló projekt előkészítő munkáiban, valamint szakértő volt a Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja című projektben. Az MHT-nak 2002 óta tagja, 2019-től pedig a Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezet vezetőségi tagja.