Első vízügyes részvétel a Széchenyi-egyetem Állásbörzéjén

Idén először a vízügyi ágazat is képviseltette magát a 2019. november 19-én Győrben megrendezett Széchenyi Egyetem XIV. Regionális Állásbörzéjén.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és igazgatóságunk képviselői egész nap fogadták az érdeklődő hallgatókat, akik megtekinthették a vízügyi tevékenységről készült filmeket, információt kaphattak hogyan épül fel az ágazat országszerte és itt a régióban, valamint melyek azok a kulcsterületek, ahol a vízügy tevékenykedik. Megtekinthették a 2013-as nagy árvízkor készült kárelhárítási fotókat és számos kiadvánnyal térhettek haza, melyből jobban megismerhették a mindennapi munkánkat.

Igazgatóságunk elsősorban a szakirányon tanuló vagy arra készülő hallgatóknak kínált szakmai gyakorlatot illetve későbbi munkahelyi lehetőséget, de minden érdeklődőnek szívesen meséltünk magunkról illetve gyűjtöttük be az önéletrajzokat további megüresedett helyek betöltésének reményében.

Igazgatóságunk fontosnak és hasznosnak értékelte ezt a jelenlétet, mert ezáltal közvetlenül tudta megszólítani a potenciális munkavállalóit, hiszen az egyetem és a vízügyi ágazat között egyre szorosabbá válik a kapcsolat: a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakán a 2018/19-es tanévben indult el a vízépítési specializáció, 2019. májusában az elméleti és gyakorlati képzésre, kutatásokra, vízkárelhárítási feladatokra is kiterjedő együttműködési megállapodás született meg, 2019. novemberétől pedig a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki képzést megerősítve külső tanszékként funkcionál már igazgatóságunk.